Egressy Ökosuli
Mit jelent az, hogy ökoiskola?
Az „öko” szócska előtagként egyre több helyen szerepel. Arra utal, hogy a tevékenységet olyan módon végzik, hogy közben a lehető legnagyobb mértékig megpróbálják tiszteletben tartani az élővilág érdekeit, és megpróbálnak minél kisebb károsodást okozni az ökoszisztémának. Az ökoiskolák tehát olyan iskolák, melyek a fenti elvek szerint igyekeznek működni. Az emberiség jelenlegi legnagyobb kihívása a környezeti válság. A környezettudatosabb életvitel kialakítása a válsággal való megküzdés egyik fő eszköze. Ehhez a célkitűzéshez járulnak hozzá az ökoiskolák a munkájuk során azzal, hogy a jövő generációk nevelésében a környezettudatosan cselekvő állampolgár eszményképét tartják szem előtt. Egy ökoiskola abban különbözik egy átlagos iskolától, hogy nemcsak a tanításban érvényesülnek a környezettudatos nevelés, a fenntarthatóság pedagógiájának elvei, hanem az iskolai élet minden területén; az iskola működése terén éppúgy, mint a gyerekek étkeztetése, táborok, túrák, különböző programok szervezése során.
Minden évben bekapcsolódik az iskola diáksága a fenntarthatósági témahétbe.
Ökofal az Egressyben
ökosuli képek
Ökoiskola munkaterv
Ökoiskola munkaterv 2013-14. (60 KB)Ökoiskola munkaterv 2017-18. (40 KB)
Öko munkaterv 2018-19. (50 KB)
Öko munkaterv 2019-20. (50 KB)
Öko munkaterv 2020-21. (100 KB)
Öko linkek
Szelektív hulladék
Ökológiai lábnyom számítás
Alternatív energia
Szerző: Webmester
Módosítva: 2021-12-15 15:02:58