Névadónk

(1808 Sajólászlófalva-1866 Pest)

A Szózat zeneszerzőjének bátyja, a magyar színjátszás kiemelkedő alakja.
Részt vett az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban, melynek leverése után Egressy Gábor annyi más hazafival együtt Törökországba menekült. Az emigrációt, a száműzetésben élők gondolkodását, hétköznapjait törökországi naplójában írja meg.
1850. szeptember 16-án érkezik haza. Hazatérése után sokáig nem játszhatott. Nyomorgott, Szentpétery tartotta el egész családját. Később mint rendezőt foglalkoztatták, végül Fáy András közbenjárására 1854-ben léphetett újra színpadra. Ismét jelentős szerepeket játszott. Megjelenítő ereje, a színészet iránti szeretete nagymértékben hozzájárult a magyarországi Shakespeare-kultusz kialakításához. Nevéhez fűződik a színészképző létesítése. Ennek tanáraként írta ”A színészet könyve” című művét.
1866-ban halt meg a magyar színjátszás kiemelkedő úttörője. A nagy színész mellett a magyar szabadságharc katonáját tiszteljük benne. A magyar nyelvért és kultúráért való áldozatos munkálkodás, tiszta erkölcsiség, segítőkészség, a hazához való hűség, alázat és önzetlenség jellemezte gondolkodását és cselekedeteit. Képes volt arra, hogy személyes sorsát, hivatását alárendelje a nemzet ügyének. Munkásságával hozzájárult nemzetünk kulturális látókörének kiszélesítéséhez. Műveiben az értelemhez szól, önismeretre tanít. Választott hivatásának, a színészetnek nagy tudású mestere volt. A ráosztott szerepek között nem válogatott, sőt ha szükség volt rá, színlapírói, -osztogatói és egyéb ”alantas” munkákat is becsülettel elvégzett.
Mindezért – függetlenül attól, hogy milyen jellegű képzés folyik iskolánkban – Egressy Gábor személyiségvonásainak ifjúságunkban való kialakítása pedagógiai programunknak ma is érvényes nevelési célja lehet.